Pi A DNS-ről való nem-DNS,
amiként
kicsit távolabbról látszik, de nem, hanem belülről.


DNS medium Ma, amikor beteljesülni látszik Flusser jóslata, s mind nagyobb hangsúlyt kap a tiszta információk előállítása, a tárgyak a maguk tolakodó testiségükben jelentkeznek. Megbocsátható, sőt, rokonszenves nosztalgiáról van szó, mely állandó megerősítésre tart igényt, hiszen szükségszerűen a jelenbe vettetett, s közben a percepció törvényszerűségeire gyakorol hatást. DNS medium

Visszaállítja az érzékelés eredeti rendjét, s még képes különbséget tenni szoftver és hardver, nyelvészeti terminológiával élve: jelölő és jelölt, mesterségesen előállított s közmegegyezésen alapuló elvont struktúra és megfellebbezhetetlen, kézzelfogható valóság között – mondhatnánk, ha a később következő nem írná fölül a korábbit, s ha egy-egy kultúra vagy tudományos diszciplína állapotai oksági sorrendben követnék egymást, nem pedig a maguk megismételhetetlen eseményszerűségükben bomlanának ki. Akár a jelentés megképződésének előre meghatározott valóságvonatkozások nélküli folyamata, mely pontszerűen sűrűsödő masszát, formátlan szétterjedést, kalandokkal terhes excesszust hoz létre.



DNS medium

A tárgyak a maguk tolakodó testiségükben jelentkeznek. A DNS kulturális folyóirat objektivációi ellenállnak az elméleti kifejtés kényszerítő erejének, helyette a szubkonceptuális befogadás lehetőségmezejét nyitják meg. A tetszetős forma és szín fölismerésének meglepetésszerű s talán boldogító erejével hat megpillantani, kézbe venni egy viasztáblát, egy tollpárnába csomagolt könyvet, egy püspöklila POP dobozt, vagy éppen egy papírformájú kiadványt s jónéhány feledésbe merült fecnit, szégyellnivaló kacatot rejtő női táskát, retikült. Döntő fontosságú a tárgynak az autentikus kontextusból való kiragadása (de-kontextualizációja) és funkciójának szembeötlő megőrzése. Csupán első szempillantásra tűnhet innovációnak műalkotás és funkionális tárgy szóban forgó kétarcúsága. A használati tárgyat ugyanis készítői, annak érdekében, hogy minél inkább megfeleljen rendeltetésének, alaposan megtervezik, kidolgozzák. Az érték forrása a dizájner, vagy bonyolultabb eszközök megvalósításának esetén a mérnök, akit nyugodtan nevezhetünk programozónak is. Mivel a tárgyak a környező világ részévé válnak, realizációjuk során nemcsak pragmatikai, hanem esztétikai szempontokat is érvényre juttatnak. Egy mobiltelefonnak szépnek, tetszetősnek kell lennie, hiszen telematikus társadalmunk mindennapjainak elengedhetetlen protéziseit (hogy azt ne mondjam, mankóit) jelentik: általuk lehet megszünteti a nyelvi kommunikáció által artikulált térbeli távolságot. A technikai eszközök, a gépek – túlnőve segédeszköz voltukon – a világhoz, s még inkább az emberhez, az ember legbensőbb lényegéhez tartoznak. Nincs ellentét ember és gép között. Egy gépről nem lehet azt mondani, hogy kívül van az emberen, hogy minthogy az emberről sem, hogy kívül áll a gépen, hanem az ember és a gép között interface-ek egész tömkelege létezik. S vajon ki szeretne egy igénybe vett készülék miatt csúnya, visszataszító lenni?

DNS medium

A rendeltetésszerű jelleg és a szép, ízléses kidolgozottság összetartozik. E tétel ellenében számtalan kifogás emelhető, azonban mindőjük közös álláspontot képvisel, miszerint: egy tárgy vagy célszerű felhasználást tesz lehetővé, vagy pedig egészen egyszerűen szép – csak úgy önmagában. A jelzett koncepció nyomán jelentkezik az esztétikai szférának a tárgyak több ezeréves fejlődéstörténetének ellentmondó szegregációja, továbbá a használati tárgyak dekorativitásának nagyképű lesajnálása. Mintha nem lehetne egy test egyidejűleg az értelmezésnek és a vágynak is a tárgya; mintha egy szövegről egyértelműen el lehetne dönteni, hogy irodalmi vagy tudományos. Bizonyos értelemben minden tárgy egyaránt funkcionálhat használati és esztétikai objektumként, miként minden szöveg egyazon gesztussal tesz lehetővé retorikai és referenciális befogadásmódot. Igaz, hogy egy újságcikk vagy egy helyszíni tudósítás többnyire valóságvonatkozásainak tükrében kerül befogadásra, ez azonban szintén csak a kontextus konstitutív szerepét bizonyítja. Egy nyelvi szerkezet kvalitásait az elvárási horizont és az előfordulási hely tágabb kontextusa hozza létre. Az érték nem immanens tulajdonság, hiszen a használati mód függvényében alakul. A recepció alkotja egy szöveg kizárólagos létmódját. Ennek értelmében egy napilapban megjelenő triviális interjú befogadástól függően „költeményként” avagy „szépirodalomként” is megképződhet, miként egy klasszikusnak számító irodalmi alkotás is lehet minősíthetetlen fércmű. A pragmatikai és az esztétikai szempontok közös tőről erednek, s mindenkor előfeltételezik egymást. S itt most nemcsak arról van szó, hogy minden szöveget és minden tárgyat használni kell, hanem arról, hogy egyetlen szövegnek sincs kizárólagosan elfogadható, hiteles előfordulási helye, avagy általánosabban fogalmazva: egyetlen tárgynak sincs autentikus kontextusa. Ami mégis annak tűnik, az nem más, mint egyetlen potenciális használati mód konvención alapuló feltétlen alkalmazása; annak látszata tehát, hogy egy befogadási/olvasasási mód képes egy szövegszerűen szerveződő, időben zajló recepciót igénylő tárgy minden értékét láthatóvá, érzékelhetővé tenni. Pragmatika és esztétika kritikátlan szétválasztása nem gazdagság, s is nem felel meg a színessé vált világ fejlődési irányának, melyben minden cselekvés igyekszik szórakoztató, örömteli lenni.

DNS medium

Gyakorlati haszon, célirányosság és szépérzék eredendő összetartozását példázza a DNS legújabb, amnézia-számának külső megjelenése. Retikül, amit hordani lehet utcán, amivel meg lehet jelenni szórakozóhelyen, sugárzó óriásplakátok ölelésében, irodában, bárhol, s ami hétköznapi funkcióján túl katalógust, folyóiratot és feledésre ítélt kacatot rejt. Csak a használat módja határozza meg szerepkörét. Egészen egyszerű használni, hordani kell, avagy kicsomagolni, netán – puszta dekorációként – egy polcra helyezni. Az összes nevesített avagy a későbbiekben az olvasóban/befogadóban fölmerülő használati mód legitimként jön számításba. A táska a maga tárgyiasságában kínálkozik befogadásra, használatra – még jóval kinyitása s a benne található szövegek, kép-szöveg fúziók, képeslapok, utazási jegyek stb. megpillantása s olvasása előtt. Mint irodalmi-kulturális termék eleget tesz a posztalfabetikus kor követelményének, melyben az analfabéta környezethez hasonlóan túlnyomórészt ismét képeket közvetítő felületek (displayek) és testek révén jutunk információkhoz. A táska szerepkörét az előfordulási hely és a használati mód alakítja ki. Táskáról a maga tulajdonképpeni „táskaságában” nem is lehet beszélni. A par excellence táska az, amit hordunk, s amiben tartunk valamit (jegyzeteket, golyóstollat, napszemüveget vagy akár folyóiratot). Interpretációja egybeesik használatával. A táska, amiről beszélni lehet, nem más, mint az értelmezés tárgya. Táska is, meg nem is. Használat és annak elbeszélése egyidőben. Önmagán túlcsorduló, s önmagát tematizáló cselekvés.

A DNS lemond az elmélet működtetésének diktátumszerű jellegéről, ám közben szabad folyást enged a kifejtés fakultativitásának, s a bölcseletet visszaszolgáltatja forrásának: a szavakkal való játék örömének. A folyóiratot mint önmagát túlélt formát a minden kulturális tevékenységre jellemző luxusként kezeli. Nem egy elmúlt kor, egy már régen meghaladott kifejezésforma után sóvárog – elsiratva a jelben való jelenlét látszólagos tisztaságát, a betűt mint az igazság kizárólagos hordozóját –, hanem abban érdekelt, hogy jelenkorunkat sokszínűvé, minél gazdagabbá tegye. Igent mond a testre, a folyóirat nyomtatott formájára, a tapinthatóságra s a lassú olvasást igénylő szövegre. A megerősítés mellett azonban fönntartja a múlt értékeinek a jelentől való időbeli elválasztottságát, úgy, hogy az információkkal operáló társadalom testetlen valóságára mutat rá.

Az elméleti kifejtés körülöleli, kontextussal látja el a DNS-táskát. Olyan keretbe helyezi, melyben nem létezik autentikus előfordulási hely, sem pedig egyedül érvényes funkció. A rendeltetés szóródása figyelhető meg, olyan bőség, mely létrehívja, láthatóvá teszi a retikült, s az elmélet szintagmáival itatja azt át. A táska rendeltetési módjai és értelmezési dinamizmusa vég nélkül elmozduló kapcsolódási sort alkot. Gyakorlati cél, rendeltetés és szépérzék éles megkülönböztetése válik problematikussá. Amennyiben egy tárgy helymegjelölési kísérlete egyaránt jelent de- és rekontextualizációt, környezetből való kiragadást és újraelhelyezést, a funkció többes számúvá válik, s a használat függvényében alakul. A retikül pragmatikai és esztétikai szerepet egyaránt betölthet, továbbá az értelmezésnek s a vágynak is tárgya lehet. A rendeltetést létre kell hozni, nem pedig idomulni hozzá. A tárgy megismerése különböző kontextusokban való alkalmazásával történik, miközben kifejezésre jut rendeltetésének változékonysága. A funkció az, ami megképződik, s aminek vég nélkül át kéne alakulnia – ellenkező esetben ugyanis a tárgy megszűnik tárgy lenni, visszavonja testiségét, s jelentősége elhalványul. Nem lesz más, mint a megfoghatatlan informatikai rendszerekhez hasonló, materialitásától megfosztott létező.

A DNS tárgyait szakadatlan elméleti beszéd ruházza föl jelentéssel. A zöld viasztábla, a folyóiratot rejtő tollpárna, a POP doboz, a retikül stb. megmarad a maga szemmel látható, tapintható testiségében, ám közben föltartóztathatatlanul burjánzó konnotációk sokaságára tesz szert. A képzettársítások a nyitott jelölőrendszerek oldalára helyezik a hangsúlyt. Lebegő, areferenciális jelölési folyamat bontakozik ki, melynek tárgya nem egyszer s mindenkorra adott, stabil entitás, viszont mégis kézbe lehet venni, a szó legszigorúbb értelmében: szemmel látható. Jelölt és jelölt hiánya figyelhető meg: retikül, mely a maga anyagiságában adott (akár egy szó hangalakja, vagy egy lejegyzett betűsor), ám közben mégis alakul, változik. A beszéd létrehozza, és el is mozdítja helyéről tárgyát. Táskáról ejt szót, mintha beszélni lehetne róla, s használatán túl is létezne. A jelölők azonban ellepik felületét, beburkolják pántját, s rendre megváltoztatják helyét. A használati módok, az előfordulási helyek és a funkciók egymásba játszanak. A táska használati tárggyá és műalkotássá válik egyidőben – bármennyire is kortévesztő e szavak jelentése. A anyagon, a táska felületén pedig az esztétikai tárgyat s a folyóirat nevét jelölő három betű rajzolódik ki: DNS.