Klón Ez a DNS semmiben sem különbözik ettől a DNS-től, esetleg abban, hogy itt van, és nem itt, amikor mondjuk. DNS medium Ha létezne transzparencia, s a jelek – áthidalva tér- és időbeli elválasztottságot – a különbségek rendszerétől függetlenül létező valós világot tükröznék, hogyan lehetne reflektálni a jelölés folyamatának lehetőségfeltételéül szolgáló közeg anyagiságára, láthatóvá tenni egy napilap formáját, rovatainak elrendezését? S a jóvátehetetlen kereszteződés, két vagy több közeg összeszövődése még bonyolultabbá teszi a helyzetet. Egy kulturális folyóirat, egy napilap s irodalmi melléklete közös szemiotikai hálózatot hoz létre, mely különböző útvonalakon járható be, miközben hagyományos szövegeket és digitálisan manipulált képeket egyaránt magában foglal. Ezen a ponton kitüntetett jelentőséget nyer az informatikának mint meghatározó tényezőnek a hangsúlyozása, hiszen a szóban forgó képek nem pre-, hanem posztalfabetikusak. Objektivitásuk csupán illúzió: nem a világra nyíló ablakok, hanem képek, puszta felületek, melyek mégis mindent valóságos ténnyé, létező jelenséggé változtatnak, s közben mágikusan hatnak. DNS medium

Amennyiben egy ikon önmagán túl legföljebb a technikai protézisek összetett rendszerét állítja, elképzelhető, hogy a nyelvi jelölés is hasonlóképpen működik, s a nyelvhez képest transzcendentális jelölt hiányában saját, megnyugtató bizonyosság nélküli játékát a végtelenségig kiterjeszti? Mi maradna megalapozó mozdulatlanság gyanánt, ha a nemritkán ismeretelméleti funkcióval bíró kommuniátumok változékonyságát technikatörténetként értelmeznénk, s ha ennek megfelelően a fejlődésfolyamat hajdani tisztaságát, megismételhetetlen egyszerűségét a derivált fogalmak működési körébe utalnánk?

Egyre inkább érzékelhetővé válik a nyomtatási technikán alapuló produktum megszerkesztett anyagisága, testisége. A lapok már nemcsak a felületükön rögzített tartalmat kommunikálják nyelvi vagy ikonikus jelek segítségével, hanem önmagukat is láthatóvá, tapinthatóvá teszik. Funkcionális értelemben vett gazdagodás figyelhető meg. A lap, miközben jelentéseket hordoz, esztétikai objektummá válik. Hasonlóképpen módosul a bekezdés, a szóköz, a tartalomjegyzék, a könyvgerinc stb. szerepköre is. A monitor felületén olvasható (elektronikus) szövegek korában a recepcióközpontú irodalomfelfogás evidenciává, a dokumentumcsoportok rengetegében való multilineáris barangolás pedig hétköznapi gyakorlattá válik. Gondoljunk csak a weboldalak összetett kapcsolódási rendjére, mely különböző haladási irányokat tesz lehetővé anélkül, hogy bármelyiket is prioritás, elsődleges szerep illetné meg. Egyetlen szöveg sem kereshető vissza, hiszen a hálózatban elfoglalt helyét nem lehet objektív, rendszerfüggetlen kritériumok alapján meghatározni. Szerteágazó kapcsolatrendszere különböző megközelítési irányokat tesz lehetővé, vagyis a lokáció az előnyben részesített perspektíva függvényében alakul. Ennek fényében a tartalomjegyzék bár nem válik fölöslegessé, de kétarcúvá igen: egyrészt rendeltetésének megfelelően elősegíti a szövegek közti tájékozódást, másrészt azonban autoreferenciális tárgyként funkcionál, vagyis megszerkesztett anyagiságának esztétikai információit kommunikálja.

DNS medium

A két szerepkör nem rendeződik hierarchikus viszonyba. Annak kijelentése, hogy a tartalomjegyzék elsődleges funkcióját az orientáció alkotja, nem más, mint a burjánzó sokszínűség ellenében ható reduktív meghatározás. Amennyiben ugyanis a funkcionális szétágazást korlátozni lehetne, a mag-funkción kívül minden más működésmód csupán szupplementumként, hozzáadódó másodlagos jelenségként jöhetne számításba. A szépérzéket a kommunikációs csatorna mellékzöreje stimulálná, mely megszüntethetetlen, s ezért formába rendeződésével időnként művészetet hoz létre. „A számos kommunikációs csatorna közti (a DNS folyóirat eredendő multimedialitása által is támogatott) átfedések, melyeket gyakran bosszantónak, időnként pedig zavarosnak találnak, talán nem társadalmunk háttérzaját alkotják (...), hanem a modern racionalizmus által elnyomott audiovizuális komplexitás visszatértét jelentik.” (Dudesek–Seyfarth) Művészet: megbotránkoztatóan idejétmúlt, archaikus kifejezés. Használata azt sugallja, hogy a műalkotások világa a hétköznapok gyakorlatától légmentesen elzárt, életintegrációra képtelen játéktér. Ha valóban disztingválni lehetne a művészetet a profán gyakorlattól, ez annyit jelentene, hogy az esztétikai funkció, mely hihetetlen képlékenysége folytán meghatározhatatlan kategóriának bizonyul, csupán hozzáadódik a tárgyakhoz; fölöslegként képződik meg a rendeltetésszerű használat során. Szó sem lehetne kiegészítésről, hiszen csak ahhoz az objektumhoz lehet szupplementumot társítani, mely eleve kiegészítésre szorul.

Valójában azonban minden tárgy és minden szöveg pótlékra, szupplementumra szorul. Anélkül nem képezhetné a befogadás tárgyát. Radikálisan elválasztott, izolált jelenségként befogadhatatlanságát előfeltételezné, ergo nem is létezne. Ami ugyanis nem töltődik egy diszkurzusba, az faktikusan nem is létezik. A kiegészítést, a szupplementum logikáját (s itt látszólag feloldhatatlan ellentmondás íródik a szövegbe) a tárgy immanenciája kódolja. A belső tér, a lényeg igényt tart a külsőségre, a külső burokra, hiszen annak hiányában nem is konstituálódhatna esszencialitásként. A belső komponens, a mag, a centrum, s tartalom síkja csupán a külső burokkal, a perifériával, a kifejezési síkkal való felfüggeszthetetlen szembenállásában válhat azzá, ami. Nem létezik tulajdonképpeni tartalom, magától értetődő immanencia, hiszen mindezt a differenciák játéka hozza létre. Egy olyan különbség vagy differenciálódás, melyet a temporalitástól elválaszthatatlanul a maga folyamatszerűségében kell elgondolni. Megképződik tehát a centrum, a tartalomjegyzék elsődleges funkciója, közben azonban a tárgy esztétizmusa is megfigyelhető. Kétarcúságról avagy redukálhatatlan szembenállásról kéne szót ejteni; egy olyan oppozicionalitásról, mely nem ismeri a fölé- és alárendeltségi viszonylatok struktúráját, hiszen vagy a pólusok áthidalhatatlan távolságát példázza, vagy éppen ellenkezőleg: a szerepkörök kontaminációit hirdeti. Az erőszakos hierarchia nélküli disztinkció, miközben megteremti a szerepkörök viszonylagos autonómiáját s a használat mint nonverbális meghatározás lehetőségét, az oppozíció tagjai közti játékteret is megnyitja. A tartalomjegyzéknek mint funkcionális tárgynak kijelöli a rendeltetésszerű használati módját, ám közben az esztétikai megközelítésmód lehetőségét is fölvillantja.

DNS medium

Nem volna szerencsés a szövegek közti tájékozódást elősegítő elsődleges s a szépérzéket stimuláló másodlagos funkcióról beszélni. A tartalomjegyzék pragmatizmusa és a DNS kulturális folyóirat esetében tapasztalható önreferenciális objektumszerűsége ugyanis egy olyan materialitásra mutat rá, mely az információs társadalom testetlen viszonyrendszerében különösen hangsúlyossá válik, s amelynek kultúrtörténeti jelentősége elvitathatatlan. Hiszen lett légyen szó könyvről, kiemelhető s díszítő felületként felhasználásra kerülő tartalomjegyzékről, szövegről vagy éppen női retikülről – a tárgy mindig a maga megszerkesztettségében jelentkezett. Anyagiságát viszont könnyű volt figyelmen kívül hagyni, illetve fölöslegként megképződő akcidenciaként kezelni. Hiszen a tárgyak, kevés kivételtől eltekintve, többnyire a maguk anyagiságukban jelentkeztek, s váltak használati vagy esztétikai tárggyá. Nem igazán létezett ellenpontozás, ami ráirányította volna a figyelmet az anyagiságra mint meghatározó tényezőre. A dematerializáció folyamata, bár a legkülönfélébb tapasztalati területeken fejtette ki hatását, nem került a figyelem homlokterébe. Jelentéktelen leágazásnak tűnt a valóság megismerésének ominózus útjáról.

Nem úgy, mint manapság, amikor kénytelenek vagyunk belátni: „valamiféle másodlagos valóság megteremtésének vagyunk tanúi. Társadalmunk mindeddig az aktuális térben, az aktuális valóság létező terében élt, leszámítva persze az álmok és álmodozások virtuális világát. Olyan világban, ahol távolságok, mélységek, kiterjedések és színek vannak. A virtuális valósággal viszont egy párhuzamos valóságot kezdtünk létrehozni. Mintha – és ez már a 21. századra vonatkozik – egy sztereóvalóság lépne életbe. A valóság új értelmezést nyer azáltal, hogy megjelenik egy virtuális tér, és mintegy ráépül a valóságos térre. Úgy gondolom, hogy ezzel a jelenséggel magának a valóságnak a kettéhasadásához érkeztünk, és ezzel a ténnyel ezentúl számolni kell.” (Virilio) A nyomdaipari termék anyagisága, látható, tapintható jellege differenciális értékénél fogva jelentésre tesz szert. Nem kezelhető többé járulékos elemként, hiszen a jelentések megképződésének meghatározó tényezőjévé válik. A lap a maga tolakodó testiségében jelentkezik. Részt vesz a szemiózis folyamatában, szövegeket, képeket hasít ketté, térbeli elválasztottságot teremt. Nem passzív elszenvedője az irodalom kalandjának, hiszen miközben információkat hordoz és kommunikál, a nyomtatott forma összes többi elemével közösen alakítja ki az értelemvezetés irányát és módját. Szerepköre a hordozó közegek történetisége folytán egyre kifejezettebbé válik. A lappangás korszaka véget ért.

Lehetővé vált, hogy a nyelvi elemekből építkező szövegen túl a lapot, a könyvgerincet, a tartalomjegyzéket, a kiadvány nyitó- és záróoldalát is jelkomplexumként kezeljük. A nyomtatási technika strukturáló elvként szerepel. Produktumának megszerkesztettsége a kommunikált nyelvi jelektől függetlenül is jelentéssel és relevanciával bír.

DNS medium

Az információs értékkel bíró hálózatok jóvátehetetlen kereszteződését, összeszövődését kell elgondolni, egy olyan dinamikusan változó szerkezetet, mely nem rendelkezik abszolút középponttal, s ennek megfelelően multilineáris befogadást, bizonytalan kimenetelű barangolást tesz lehetővé. „Amikor az olvasók szövegek hálójában vagy hálózatában haladnak előre, folyamatosan változtatják kutatásuk vagy tapasztalatuk középpontját – s ezáltal a fókuszt vagy a szervező elvet is. Más szóval, a hipertext olyan korlátlanul újraközéppontozható rendszerként szolgál, melynek ideiglenes fókuszpontját az olvasó jelöli ki (...)” A jelsorozatok kapcsolódási módja nincs a priori meghatározva, nincs bevésve a szerkezeti elemek közti képlékeny térbe, hanem vég nélkül változik, s változtatja előfordulási helyét és az összekapcsolt elemeken belüli haladási irányát is. Két vagy több közeg érintkezését, átláthatatlan szövedékét kell elgondolni, mely miközben „összekapcsolja a verbális és a non-verbális információt” (P. Landow) a jelek differenciális értékénél fogva áttetszőség helyett az írás sztereografikus terét hozza létre.

A jelek – áthidalva tér- és időbeli elválasztottságot – nem a különbségek rendszerétől függetlenül létező valós világot tükrözik, hanem azt a technikai kontextust, melyben előfordulnak, s amely megteremti a transzparencia látszatát. A közegek történeti változékonysága nyilvánvaló teszi, hogy a jelölés folyamatának alapját nem a jelöltek galaxisa alkotja, hanem a kibomlását lehetővé tevő közeg működésmódja, anyagisága. Két vagy több közeg összeszövődése, egy olyan komplex szemiotikai hálózat, melyet egy folyóirat, egy napilap s irodalmi melléklete közösen