Test- Párnakönyv Ebben az álmokról van szó. Éberekről és sötéten behatároltakról, szárnyakkal bejárhatókról; továbbá olyanokról is, amelyek egyáltalán sehogyan se járhatók be, olyannyira, hogy nincsenek is. Az egyik kép kimaradt, mert túl obszcén volt. Egy nőt ábrázolt, dildóval a legrosszabb helyen, de ezt már sosem tudja meg senki. Tollhullás is van. DNS medium Várok arra a percre,
mikor érzékeny ajkad körvonala
kéjes sikolyt formál körülöttem,
és kígyózó testünk forrósága
megváltoztatja a hűvös éjszakát.

Várok arra a percre,
mikor az alattunk ringó ágy
sivatagi homokká változik,
és a vidéken csak egy
skorpió és egy szűz kígyó
egybeolvadó lelke látszik.
Félsz magadtól.
DNS medium

Hogyan is képzelhetnénk bonyolultabb, gyötrelmesebb és boldogabb titkot a testnél, bármelyiknél, amely előtt semmi sincs, utána és körötte pedig halál és szenvedély, csönd meg sóhajok, zörej és elkülöníthetőnek gondolt hangok, amelyekből néha-néha nyelv lesz, mert végtére is – ahogyan az új, test témájú DNS-ben Gagyi Ágnes a kognitív tudományok terminológiját használva érvel – azonosak vagyunk vele. Ez az azonosság számomra a gyönyör lehetőségét jelenti, a DNS-re vonatkoztatva pedig, egy szélesebb kontextusban, kultúroptimizmust, a lezár(hat)atlanság állandó változásának gyönyörbe bódító szédületét valahol a a redukálhatatlanság szomszédságában. “A tiszta jel és tiszta esemény megjelenése véget vetett a metanyelveknek, a metafizikának és metaforáknak. (...) Egyetlen végzetes stratégia létezik: meg kell találnunk azt a levezethetetlen, vak, érintőleges és egyedül lehetséges pontot, ahol mindezek a rendszerek átfordulhatnak. De ehhez az elemzésnek magának is objektummá kell válnia, materiális objektummá, a nyelv materiális jelenségévé – méghozzá ironikus jelenségévé. Meg kell őriznünk a tárgy csendjét, körmönfontságát, redukálhatatlan értelemnélküliségét. Számolnunk kell az objektív iróniával, a világ iróniájával, és soha nem a saját iróniánkkal.” (Baudrillard)

mennyi lehetőség...

DNS medium

odaadás-e a véletlen suttogását hallgatni, vágyni a csöndben lévő visszatérésére
titkon tudni, hogy mégis itt van, és elhallgatott kalandja, akár a lebegő por a szaglóhámban, ingerel és izgat
érkezik, akár a sötét/hideg vége
harmatos pihékről lecsusszanó kékes gyémántgömbök
érinthető, akár a merev éjszaka
a várakozás, amely nekem szól
de hiába érzem a boldogság súlyát, valami megtart fölötted ezen a tükrön, amelyet nem láthatok


Ilyen vak és levezethetetlen pontok tömörüléseként képzeljük a testet, amely egy szüntelenül átrendeződő, centrum nélküli tér, az értelem mozgásának, folyamatosságának felülete, véletlenszerűen és heterologikusan elegyedő erővonalak mezeje, ahol csupa határvonallal találkozunk, aszerint, hogy épp milyen elmélet realizálódik benne. „... nem vagyunk elég kifinomultak ahhoz, hogy észleljük a történések valószínűleg abszolút folyamatosságát; a tartósság csak érzékszerveink durvaságának köszönhetően létezik, amelyek összefogják és közös síkra terelik a dolgokat, noha ebben a formában semmi sem létezik. A fa minden pillanatban valami új dolog; igeneljük a formát, mert nem érezzük az abszolút mozgás kifinomultságát.” (Nietzsche) Ha elképzelehető lenne, egy olyan elmélet, amelyben a minden értelem mélyén megbúvó anyagiság, a test, a redukálhatatlan csönd mint szemantikai mező, a maga állandó folyamatosságát megőrizhetné, ha a lezáratlanság, annak fölismerése, hogy minden elkülönülés voltaképp csak egy rizomatikus entitás deterritorializációjának állomása, határátlépés, vagy ahogy Virilio mondaná: ritmusváltás, akkor egészen közel találnánk magunkat a gyönyörszöveg elméletéhez, amely „elveiből következően eleve csak teoretikusokat vagy gyakorlati embereket (írnokokat) produkálhat, semiképp sem specialistákat (kritikusokat, kutatókat, tanárokat, egyetemistákat). Nemcsak minden intézményes kutatás végzetesen metalingvisztikai jellege gördít akadályt a szövegi öröm leírására, hanem az is, hogy jelenleg képtelenek vagyunk megalkotni a szüntelen vágyakozás tudományát...” (Barthes) A DNS tárgy- vagy testfetisizmusa (egyebek mellett) a fentiekből eredezteti elméletét, amely ilyenformán inkább egy kezdet és vég nélkül való fogalmi ritmus, amely igen hajlamos a beoltódásra (Derrida) és arra a haránt irányú kapcsolódásra és terjeszkedésre, amit a deterritorializáció, Gilles Deleuze és Felix Guatarri által fölvetett, koncepciója tárgyal.
DNS medium